Piaci feltételekkel működő banki hitelek
-
Kereskedelmi Banki hitelkonstrukciók Mikróvállalkozások számára
Irodánk minden vezető kereskedelmi bankkal szoros szakmai együttműködésre törekszik annak érdekében, hogy a hazai mikró és kisvállalkozások számára elérhető és főleg megfizethető hitelkonstrukcókat közvetíthessen. Sajnos a kialakult gazdasági környezetben azt tapasztaljuk, hogy a mikró és kisvállalkozások finanszírozását a kereskedelmi bankok jelentős mértékben megnehezítették, sőt a kiemelkedően magas kockázatokra hivatkozva sorra mondják fel a már megítélt hiteleket. Ezzel a lépéssel további súlyos terheket rónak, az amúgy is nehéz helyzetben lévő tőke és forráshiányos mikróvállalkozásokra.
Vállalkozásfejlesztési Irodánk eddig sem, és az elkövetkező időszakban sem érzi feladatának a kereskedelmi bankok termékeinek értékesítését.
Tevékenységünket - a mikróvállalkozások adottságainak, erőforrásainak, üzleti tervezésük realitásainak közös értékeléséből kiindulva, - a támogatott források megszerzésére alkalmas, vagy alkalmassá tehető vállalkozások felkészítésére kívánjuk alapozni.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a beruházási, fejlesztési, munkahelyteremtési célkitűzéseinek megvalósításához külső források bevonására van szükség. Álláspontunk szerint a kialakult helyzetben ez elsősorban az Európai Unió által preferált programokon keresztül kivitelezhető. A támogatott források mind szélesebb körben történő elérhetőségében a kereskedelmi bankok, pénzügyi közvetítők, hitelintézetek, regionális vállalkozásfejlesztési központok, fontos és kiemelkedő felelősséggel bíró jogosítványokat kaptak, így aktív szerepük van ezen források kihelyezésében.
Ezzel kapcsolatban kérjük keresse irodánkkal a kapcsolatot, hogy egy térítésmentes konzultáció keretében erről tájékoztathassuk.


